2. Az állásinterjú, a próba-munka és csavargás a környéken (I. szezon)

  Eljött a másnap is. Este még németül TV-t néztem, így próbáltam ráállítani a nyelvre az agyamat, valamint összeírtam pár német mondatot az állásinterjúra. 

 Reggel korán lementem, így volt még időm inni egy kávét, közben idegesen gyűrögettem a cetlit, amire felírtam azt a néhány német mondatot. Igaz, hogy fejből írtam fel őket, de így legalább kézzel fogható (szó szerint) bizonyítékom volt rá önmagam számára, hogy meg fogom találni a szavakat. Amellett ha valami mégsem jutott volna eszembe az éles szituációban, ez ott lett volna 'mankónak'. Illetve volt egy taktikám nem-értés esetére: megpróbálom elismételni, amit hallottam. Ez időt ad gondolkodni, illetve jelzés-értékű a másik fél számára.

 Aztán megjelent Andrea, aki egészen másként nézett ki, mint vártam, de felismertük egymást. Az Andrea névről előttem egy hosszú, göndör, vörös hajjal megáldott magas nő képe jelent meg. Ő viszont alacsony volt, és fiúsan rövid hajat viselt és óriási hiátus volt az első két foga között. Elkezdett beszélni, de ijedten nézhettem rá, mert mindjárt megkérdezte nevetve, hogy „zu schnell?” („túl gyors?”). Hálásan mondtam, hogy „ja” és onnantól kezdve odafigyelt (valójában egészen a szezon végéig) arra, hogy lassan, tagoltan beszéljen hozzám, s ha valamit nem értettem így sem, akkor elmagyarázta más szavakkal, illetve pantomimezett. Ő a másik, akiknek évek távlatából is hálás vagyok, mert nagyon intelligensen és végtelenül szerényen állt a sok külföldi munkaerő segítéséhez.

 Beszéltünk pár szót, de igazából minden le volt írva az önéletrajzomban, motivációs levelemben, amit szavakba lehetett önteni, amit pedig én akartam megtudni, azt már megkérdeztem e-mailben. Így aztán inkább egy kis udvariassági beszélgetés történt – hogy utaztam/ milyen gyönyörű ez a táj – aztán nekiálltunk a munkának. Először megmutatta, mi hol van. Ekkor találkoztam a magyar kollégával, Gáborral, aki házmesterként dolgozott. Az egyik szoba ajtaja fölött, egy létrán állva dogozott éppen a srác. Elsuhantunk mellette, s úgy mondta Andrea, hogy "er isch Gabor" ("ő Gabor" - a helyi tájszólás jellegzetessége pedig az "s"-ezés. Ízlelgettem magamban, hogy ez a név ebben a formában csak magyar lehet, s rá is kérdeztem. Andreának csak ekkor esett le, hogy hát persze, mindketten magyarok vagyunk, ennek örömére bemutatott minket egymásnak. Gáborra is jó szívvel gondolok vissza. Őbenne is megvolt az "összekapaszkodási ösztön", hogy tartsunk össze, segítsük egymást, figyeljünk oda egymásra. És jó volt tőle ráébredni, hogy ugyanazokkal az érzésekkel küzdünk és nem "egyedül vagyok helikopter". A Gábornak történt bemutatás után folytattuk Andreával a munkát. Mutatta a takarítás menetét, a dolgok sorrendjét, mikéntjét, majd elkezdett megbízni azzal, hogy töltögessem fel a szobalány-kocsin azt, ami kifogy (törölköző, wc-papír, stb.), ezzel gyakorolván, hogy mit hol találok. 

 Katonás rendben helye és ideje volt mindennek és értelmes rend volt ez. Végül pedig megkért, hogy most én csináljam – előbb egy fürdőszobát, majd egy szobát – ő pedig ellenőrizte.

 11:00-kor volt egy reggeliző-szünet (fél órás), ahol az egész csapat a szobalánytól a kisfőnökökön át a szálloda-managerig mindenki együtt evett egy személyzeti asztalnál. 

 A szobák rendberakásának délután 3-ig kellett a végére érni, de mivel még csak előszezonban voltunk, hamarabb készen lettünk vele. Utána a közös terek délutáni takarítása következett, ami most csak annyit jelentett, hogy még fel kellett porszívóznom az aulát.

Mivel arra készültem, hogy 6-ig dolgozni fogunk, örömmel vettem tudomásul, mikor 3 körül azt mondta Andrea, hogy mára nincs több, szabad vagyok. Mikor mondtam, hogy jó, akkor elmegyek egyet sétálni, lelkesen, széles mosollyal mutatta a kivetítős interaktív térképen (a szálloda aulájában, a bejárattal szemben volt ez elhelyezve), hogy merre mi van, élénken magyarázva és mutogatva.

Kiléptem a szállodából és rácsodálkoztam a tájra, amit csak most láttam nappali fényben és innen írtam egy sms-t (bizony, akkor még azt!) egy barátnőmnek, hogy drukkoljon nekem. Azóta ez a barátnőm él kint, én pedig hazajöttem).

Korán jött az első hó, még virágzott a vérehulló fecskefű

A hotel jobboldalon látható