Amikor Hintergelmmbe már úgy utaztam ki, hogy ott is maradok, ismét rutinosabban, mint mikor állásinterjúra mentem, még ahhoz a szállodához kellett mennem, ahol az állásinterjú is volt. Az a lány, aki interjúztatott, lejött értem a hegyoldalból, hogy ne kelljen felcipelnem a nagy bőröndöt.
A hotelnek volt egy viszonylag igényesen kialakított személyzeti szálló része. Külön épület a hotel mellett - kissé koleszos jellegű. A szobákban volt két ágy, egy kellemes nagyságú fürdőszoba, egy előszobából kialakított konyha és egy erkély. Elsőként foglalhattam el a szobát, mert a szobatársam - akiről még semmit sem tudtam - csak másnap érkezett. Így volt még egy viszonylag nyugodt estém, amikor hosszútávú álmokat szövögettem, mert egy kicsit kezdtem elhinni, hogy lesz mire tervezni.
A negyedik szezonban már rutinosan ment a kiköltözés. Kevesebb volt bennem a remény, hogy ez jó lesz, de rávitt a kényszer. Mivel nem sikerült a télre Sopron közelében munkát találnom.
Az első adventi vasárnapot még itthon éltem meg, de aztán mennem kellett. Éppen Mikulás napjára, december 6-ra esett a kiköltözés. A már megszokottnak mondható módon először Salzburgig utaztam, s ott az átszállási várakozás alatt beugrottam a McDonald's-ba. Onnan Radstadtig kellett tovább vonatoznom, majd ott elérnem az utolsó aznapi buszt, ami fölvitt Obertauern városkáig. Ennek a busznak az útja nagyon szép - ebből persze most a sötétben csupán a kanyargást észleltem. Nem voltunk sokan, s középen egy pár boldog, Mikulást ünneplő gyerek élvezte fényes hangulatát.
Az én hangulatom persze kevésbé volt fényes, irigyeltem is egy kicsit őket. Obertauernben a buszról leszállva nekivágtam a hegynek, mert innen még kellett vagy egy kilométert menni ki a faluból, fel a hegyre a nagy hotelig. A kis mellékutat vékony réteg hó fedte - így egy kicsit nehezebb volt felhúzni a gurulós bőröndömet - de meg lehetett oldani.
Felérve bejelentkeztem. S egy jóképű, kedves recepciós kapta meg az "utasítást" - miután a pár jelenlévő kicsodálkozta magát, hogy gyalog jöttem föl - , hogy vigyen le kocsival a személyzeti szállásig. S elmondták, hogy másnap 8:00-ra jöjjek a szobalány-főnökhöz.
A szállás egy 10 perc sétányira lejjebb volt a hoteltől - mikor elmentem mellette fölfele, sejtettem is, hogy az lesz. Megkaptam benne egy iciri-piciri szobát, fürdőszobával - meg persze a kulcsot. Egy ágy és egy szekrény fért el benne szükösen. De a fűtés jó volt. S örültem neki, hogy végre stabilan, tutira egyedül lakhatok.
Az itthonhagyott adventi koszorú
A már rutinos salzburgi átszállás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése